Vettem a szőlőhegy alján a mélyúton egy kis házat, a barátaim azt mondták, hogy ne foglalkozzak vele sokat, mert úgysem maradok itt. Ennek 15 éve már, és el sem tudnám képzelni azt, hogy máshol éljek.

Köszönöm Balázsnak a felkérést és a lehetőséget!

Mivel nem Lovasberényről származom, így mindig különös érdeklődéssel olvastam az itt élő emberek élettörténeteit az újságban, ezzel mindig egy kicsit jobban megismerve a falut és annak lakóit.

Nagykőrösön születtem, ott nevelkedtem 14 éves koromig, amikor Budapestre kerültem középiskolába. Nagykőrös az alföldi elhelyezkedésére tekintettel teljesen más földrajzi adottságokkal rendelkezik, mint Lovasberény. Ha arra járok a mai napig látom és érzem a síkság és a dunántúli dombság különbségét, gyakran vitatkoznak is velem az itteni barátaim, nem értik, hogy lehet azt a sík vidéket is szépnek látni, én ettől függetlenül mindkettőt szeretem.

Édesapám állatorvos volt, de nagyon fiatal koromban meghalt, így tanítónő anyukám nevelt a nővéremmel együtt, sajnos már a nővérem sincs velünk. Gyerekkoromban a városban megtalálható minden sportolási lehetőséget kipróbáltam, és mint a legtöbb fiú akkoriban, én is a focinál kötöttem ki végül. A nyolcadik osztály elvégzése után volt egy tehetségkutató, ahonnan egy budapesti labdarúgó csapat leszerződtetett, így pár nap alatt kellett eldönteni, hogy a gimnázium helyett milyen iskolába menjek és milyen szakmát válasszak. Végül építész lettem.

A főiskola és katonaság után nem sokkal megnősültem. Egy évfolyamtársammal házasodtunk össze, és hamarosan megszülettek gyermekeink, Helga és Dávid. Budapest kertvárosi részén éltünk és neveltük fel a gyerekeinket, én saját építőipari céget vezettem. Nagyon szép és boldog időszaka volt az életemnek. Évekkel később elváltunk feleségemmel, ekkor már felnőttek a gyerekek. Lányomból később orvos, fiamból pedig ügyvéd lett.

Ebben az időszakban találtam Lovasberényre teljesen véletlenül, de megfogott benne az emberek közvetlensége, a hely szépsége és nyugalma. Vettem a szőlőhegy alján a mélyúton egy kis házat, a barátaim azt mondták, hogy ne foglalkozzak vele sokat, mert úgysem maradok itt. Ennek 15 éve már, és el sem tudnám képzelni azt, hogy máshol éljek.

Építésvezetőként a munkavégzés helye mindig máshol van, ezért sokat kell utaznom, de ebben a nyugalmas környezetben és a kertemben tudok pihenni és feltöltődni. Leggyakrabban Budapesten dolgozom, de mióta Berényben élek, dolgoztam már Veszprémben, Pakson, Nyíregyházán, Bicskén és most a Csákvári Református Óvoda építését vezetem.

Időközben unokáim is születtek. Lányom Németországban él, ezért Alex unokámmal sajnos ritkábban tudok találkozni, főleg a pandémiás időszakban. Nagy örömömre fiamék az itt eltöltött hétvégék és nyaralások alatt szintén beleszerettek ebbe a környezetbe, és két éve úgy határoztak, hogy ideköltöznek Lovasberénybe és építkezésbe fogtak. Így a jövőben a két kisunokámmal, Millával és Maximmal szinte minden nap találkozhatok és részt vehetek az életükben. Milla unokám pedig szeptembertől a berényi óvodába fog járni.

Az itt töltött 15 év alatt nagyon sok ismerősöm és barátom lett a faluban, aminek nagyon örülök. Igyekszem részt venni a helyi programokon, voltam már zsűritag és érmes is a berényi borversenyen, helyezést értem el a falunapi főzőversenyen és nagyon szimpatikusnak tartom az elmúlt időszakban megvalósításra és megrendezésre került programokat és fejlesztéseket.

Itt Lovasberényben tapasztaltam meg azt is, hogy tényleg milyen sokat érnek a jó szomszédok, akikre számíthat az ember. Ezért szeretném felkérni következő láncszemnek Kasza Brigit, aki családjával szintén abban az évben költözött ide, amikor én. Meséljék el, ők milyennek látják az itt töltött időt?